Mai írásomban egy nagyon komoly témát feldolgozó "gyöngyszemet" mutatok meg. Ha nem olvastad még, akkor ajánlom figyelmedbe.

JENNY LAWSON: ŐRÜLTEN BOLDOG

A Fülszövegből megtudhatjuk, hogy a figyelemfelkeltő és kissé szokatlan cím valójában komoly témát dolgoz fel: „Egy elképesztően vicces és kacagtató könyv a bénító depresszióról és a szorongásról? Ez aztán szörnyen rossz ötletnek tűnik… De Jenny Lawson éppen ezekben a szörnyen rossz ötletekben a legjobb! Őrülten boldog című könyvében az egész életét végigkísérő mentális betegséget járja körül a maga egyéni, utánozhatatlanul humoros stílusában. A szerző saját életének nem mindennapi történeteiből szemezget: az egyik pillanatban még két elvetemült hattyú tör az életére, aztán kap három döglött macskát postán, egy harmadik írásban pedig már a depressziójával járó bénultságról és tehetetlenségről vall kegyetlen őszinteséggel. Ez a nyíltság arra irányítja a figyelmet, hogy el kell fogadnunk mindazt, ami megkülönböztet minket a többi embertől, majd felhasználni, hogy lenyűgözően és felháborítóan boldogok legyünk. Ahogy Jenny anyukája fogalmaz: Talán nem is annyira borzasztó őrültnek lenni.”

Az Őrülten boldog című könyv egy nagyon fontos – talán napjainkban az egyik legfontosabb témát járja körbe. Amiről még most is sokak szerint nem kellene beszélni. Éppen ezért úgy gondolom, hogy Jenny nagyon bátor, hogy belemert vágni egy ilyen történet megírásába, különösen azért, mert ez a saját története. Az Őrülten boldog Jenny második könyve – az elsőt nem olvastam – és egy olyan hölgy írta, aki depressziótól és szorongástól szenved egy ideje, hol jobban, hol rosszabbul érzi magát, és azt az utat mutatja meg, amin Ő keresztülment és keresztülmegy, azóta is. Noha mára már megtanult együtt élni a betegségével, már amennyire ez lehetséges.

Mai társadalmunk kegyetlen. Azonnal ítélkezünk mások felett, pedig egyikünk sem viseli a másik keresztjét, senki sem tudja, hogy mások min mennek keresztül. Mint ahogy nem lehet mindenki sikeres egy vállalkozás létrehozásában, vagy egy könyv megírásában, úgy problémamegoldásban is mindannyian különbözők vagyunk. Van olyan, aki csak megrázza magát, és tovább megy, van, aki a szőnyeg alá söpri, így olyan, mintha nem is létezne a probléma, de van olyan is, aki magába zuhan, és segítséggel sem tud kimászni belőle. Néha talán jobban érzi magát, de egy újabb váratlan helyzet azonnal visszarántja a letargikus hangulatba.

„Azt biztosan állíthatom, hogy azzal segítesz a legkevesebbet, ha azt mondod valakinek: ’Csak legyél egy kicsit jókedvűbb.’ Ez majdnem olyan, mintha azt tanácsolnád annak, akinek épp amputálták mindkét lábát: ’Sétáld ki magadból!’ Vannak emberek, akik képtelenek megérteni, hogy sokunk számára a mentális betegség egy súlyos kémiai egyensúlyhiány következménye, és nem csak arról van szó, hogy utáljuk a hétfőt.”

Ez egy olyan betegség, amiről beszélni kell, és az írónő ezt meg is teszi, többé-kevésbé humoros formában. Bár az igazat megvallva, sokszor nem tudtam eldönteni, hogy nevessek inkább, vagy sírjak.

Jenny őszinte. Őszintén elmeséli a saját problémáit, amit végigolvasva sokszor úgy érezhetjük, a miénk semmi az övéhez képest, hiszen az írónő több mindennel küzd meg egyszerre. Pánikbetegség, szorongás, depresszió… De vannak olyan helyzetek, amikor pedig magunkra ismerhetünk, és ez egyáltalán nem meglepő: hiszen a legtöbbünknek voltak / vannak nehéz pillanatai. Az viszont igaz, hogy rendkívül inspiráló az, amikor valaki humorral és öniróniával kezeli a problémáit, és igen, még a legnehezebb élethelyzetekből is megtalálja a kiutat.

„Mert a sötétség nélkül nincs világosság, fájdalom nélkül megkönnyebbülés. És mindig emlékeztetem magam, hogy milyen szerencsés vagyok, mert képes vagyok megélni nemcsak a mély szomorúságot, hanem a nagy boldogságot is. Képes vagyok megragadni és élvezni minden egyes örömteli pillanatot, mert láttam, milyen gyorsan lesz a fényből sötétség, és fordítva. Kiváltságos vagyok, mert képes vagyok felismerni, hogy a nevetés hangja egy áldás, egy dal, és felismerem, hogy a családommal és a barátaimmal töltött boldog órák olyan kincsek, melyeket meg kell őriznem, mert gyógyítanak, és vigaszt nyújtanak. Ezek a pillanatok adják a hitet ahhoz, hogy az életért érdemes küzdeni. És ezek segítenek átvészelni azt, amikor a depresszió annyira eltorzítja a valóságot, hogy megpróbál meggyőzni ennek az ellenkezőjéről.”

Ezt a könyvet mindenkinek ajánlom, nemcsak azoknak, akik küzdenek mentális problémákkal, hanem azoknak is, akik nem: hiszen ennek köszönhetően talán jobban megértenék azokat az embereket, akiknek ez a betegség életük mindennapi részét tölti ki. S ha úgy döntöttél, hogy a kezedbe veszed a könyvet, akkor azt javaslom, hogy ez esetben, ítélkezés nélkül tedd!

Forrás:         

képek: libri, pixabay