Könyvek a pénzről
Meg kell, hogy mondjam, az a kategória vagyok, aki sosem állt szoros barátságban a pénzzel. Még élénken él bennem az, amit belém neveltek, hogy Tisztességes úton nem lehet pénzt keresni, vagy Mi örökké szegények leszünk, de legalább becsületesek maradunk, vagy A pénz nem tesz boldoggá.
Pedig már Széchenyi István is megmondta: „A jómód a legnagyobb elnyomatás idején is bizonyos fokú függetlenséget biztosít − márpedig függetlennek lenni megbecsülhetetlen kincs!” És bizony eléggé fontos – talán a legfontosabb – kincs. Hiszen nemcsak az álmaid megvalósításához, de például az egészséged fenntartásához is pénzre van szükséged. Bár lehetsz gazdag belül is, vannak olyan helyzetek, amikor az kevés.
Számomra a siker egyenlő a szabadsággal, az pedig nem más, mint, hogy oda megyek, ahova akarok, azt teszem, amit akarok, azzal vagyok, akivel akarok. A szabadság elérése pedig nem megy pénz nélkül. Elég, ha csak a Covid-ra gondolunk. Nem mindegy, hogy egy 10 emeletes panel 4. emeletén töltöd három másik emberrel a karantén időszakát, vagy egy luxusvillában, amelynek akkora a kertje, hogy oda akár egy falut is fel lehetne húzni.
Ahhoz viszont, hogy megváltozzék az életed, először a gondolkodásodnak kell megváltoznia, tehát a fenti rossz megerősítéseket át kell formálni jó megerősítésekké. Az pedig valljuk be nehezebb, mint meggazdagodni. Hiszen valójában évekig tartott, amíg kialakítottuk magunkban ezeket a negatív véleményeket. Egy szegénység tudatos személynél természetesen a gazdagságtudat nem egyetlen pillanat alatt alakul ki, hanem mint minden másért, ezért is keményen meg kell dolgozni. Ezért évekig is eltarthat, amíg változtatni tudunk rajtuk. Segítségként én a könyvekhez fordultam, amit olyan emberek írtak, akik már azt az utat járják, amit én is szeretnék.
Nem volt könnyű kiválasztani azt az 5 könyvet, ami a cikkben megjelenik, hiszen a könyvesboltok polcai leszakadnak a százával publikáló pénzguruk írásaitól. Viszont mégis találtam néhány olyan könyvet, amik nekem segítettek abban, hogy némileg változzék a gondolkodásom a pénzről.
A könyvek pedig, amelyek nagy hatással voltak rám:
1. Napoleon Hill: Gondolkodj és gazdagodj!
A legismertebb és legnagyobb hatással bíró könyv, amit valaha a siker és a pénz témájában írtak, egyértelműen Napoleon Hill tollából született.
Napoleon Hill egy kisvárosi lapnál dolgozott, és híres emberekkel készített interjút azzal a céllal, hogy megírja sikereik történetét. Így jutott el Andrew Carnegie iparmágnáshoz, aki a világ egyik leggazdagabb embere volt. Az ő segítségével pedig negyed évszázadon át kutatta a sikeres emberek életútját. Ez a találkozó, és az azt követő közel 25 éves kutatás vezetett el a Gondolkodj és gazdagodj megjelenéséhez. A könyv sorait követve lehetőségünk lesz elérni vágyott céljainkat. Akik igazán nagy dolgokat akarnak véghezvinni, azoknak erősen ajánlott a könyv.
Az olvasó megismerheti Napoleon Hill életét, kutatásait, amiket élete végéig végzett, bemutatja az író az üzleti élet vezető személyiségeit, akiknek munkásságát tanulmányozta. Így tehát érdemes elolvasni és követni a lépéseket, amelyek végigvezetnek mindannyiunkat a siker útján.
„Amit az elme képes kigondolni és elhinni, azt meg is tudja valósítani.” – Napoleon Hill
2. Brian Tracy: Maximális teljesítmény
Úgy gondolom, ez Brian Tracy legnagyszerűbb könyve, még úgy is, hogy elég nehezen emészthető. A szerző 25 éves kutatómunkát és tapasztalatot tett bele a könyvbe, s bemutatja olvasóinak azokat az elveket, módszereket, amelyeket olyan személyek alkalmaztak az élet különböző területein, akik csúcsteljesítményre képesek, ráadásul az ismertetett módszerek könnyen alkalmazhatók, és azonnali eredményt hoznak.
A könyv az élet összes területére kitér, egészen az alapoktól kezdve fokozatosan vezet be minket a siker titkaiba. A Maximális teljesítmény hatékony, és a gyakorlatban is kipróbált technikák rendszerezett gyűjteménye.
A könyv alapján készült egy Főnix szeminárium címen ismert előadás is. A világ 31 országában már több mint egymillióan végezték el a könyv alapján kidolgozott szemináriumokat. Ezeken az előadásokon megismerkedhetünk azokkal az elvekkel, koncepciókkal és módszerekkel, melyeket a csúcsteljesítményre képes személyek alkalmaznak az élet legkülönbözőbb területein. Brian Tracy pedig Szabó Péternek hála egyre többet mutatkozik és tart előadásokat Magyarországon is.
3. Jack Canfield: A siker alapelvei
Jack Canfield több okból is az egyik kedvencem. Ő volt például az első az egész világon, akinek köszönhetően elkezdtem írni a céljaimat. Több mint száz célomat írtam le a könyve olvasásakor, és abból már több meg is valósult. Bár előtte is javasolták mások is a célok írását, mégis csak Canfield hatására kezdtem el.
Könyvében a siker hatvannégy alapelvéről beszél, és ezek mindegyikéhez tartozik feladat is, illetve tanács. Engem azonnal cselekvésre buzdított. A siker alapelvei megtanítja, hogyan növeljük önbizalmunkat, miként birkózzunk meg hétköznapjaink nehézségeivel, problémáival, hogyan éljünk tartalmas életet, és hogyan valósítsuk meg akár legmerészebb álmainkat is.
„Csak annyit kell tenned, hogy eldöntöd, mit is akarsz valójában, hiszel benne, hogy megérdemled, és alkalmazod e könyv alapelveit – és a siker a tiéd.” – árulja el Jack Canfield a receptet.
4. Bob Proctor: Gazdagnak születtél!
Ha választanom kellene a felsorolt könyvekből, hogy mit ajánlok elsőnek, azt hiszem, erre a könyvre esne a választásom. Ennek pedig legfőbb oka az, hogy a Bob Proctor által javasolt összes feladatot szinte azonnal el akartam végezni. Nagyon gyakorlatias és remek ötleteket ad azoknak, akik pénzügyi függetlenségre törekszenek.
25 év gyakorlati tapasztalatát adja át az olvasónak a szerző, aki hiszi, hogy mindannyian gazdagnak születtünk, csak a legtöbben ideiglenesen pénzszűkében vagyunk. Ez a könyv olyan embereknek segített, akik alig-alig tudták biztosítani még az alapvető szükségleteiket is. Akik pedig más problémáik miatt lettek elkeseredettek, a könyv segítségével kiegyensúlyozott személyiségekké váltak.
Viszont a siker nem érhető el csak olvasással. Minden egyes sort alaposan át kell tanulmányozni, és alkalmazni. Így érhető el a cél.
5. Robert Kiyosaki: Gazdag papa, szegény papa
"Az emberek azért küszködnek anyagi gondokkal, mert éveket töltenek az iskolában anélkül, hogy egyetlen szót is hallanának arról, miként kell bánni a pénzzel. Azt még megtanulják, hogyan dolgozzanak a pénzért, azt viszont már nem, hogyan dolgoztathatják a pénzt saját előnyükre." − mondta Robert Kiyosaki.
Robert Kiyosaki a passzív jövedelem létrehozását tűzi ki célul, amelyek olyan befektetési lehetőségek segítségével érhetők el, mint ingatlanok, más üzleti lehetőségek. Az, ami bevételt hoz számodra, mint például egy olyan ingatlan, amit bérbe adsz, eszköz, az, ami kiadásra kötelez, mint egy saját tulajdonú ingatlan, amiben laksz, forrás. Ahhoz, hogy valaki anyagilag szabaddá, önállóvá, függetlenné váljon, befektetővé kell válni, és passzív jövedelemre tanácsos szert tenni. Tehát eszközöket kell halmozni, nem forrást.
A szerző a könyvben megmutatja, mi a különbség egy gazdag papa és egy szegény papa gondolkodása között, és elmondja azt is, hogy mit tanítsunk meg gyermekeinknek a pénzről, hogy jobban és könnyebben érvényesüljenek az életben, mint mi. Ezt bizony sem a szegények, sem a középosztálybeliek nem tanítják meg.
Az író szerint nem a magas jövedelem az egyetlen út a gazdagsághoz. Kiyosaki úgy gondolja, a pénzügyi műveltség sokkal fontosabb. Vannak leckék, amelyeket iskolában nem lehet megtanulni, csak az életben.
Forrás:
libri.hu
Képek: pixabay
1001Könyv cikkek