Ma van a Könyvajándékozás Napja

Ma van a Könyvajándékozás Napja


A mai napon nem csak a Valentin-napot ünnepeljük, de ma van a Nemzetközi Könyvajándékozás napja is, s akik ismernek engem, tudják, hogy sokkal közelebb áll ez a szívemhez. Könyvet nem csak akkor szeretek ajándékozni, amikor valamilyen ünnep van, hanem bármikor, csak úgy, szívből, szeretetből.




Minden évben február 14-én tartják az International Bookgiving Day-t (Nemzetközi Könyvajándékozó vagy Ajándékozz egy könyvet! napot). Az ünnep önkéntes kezdeményezés, és célja, hogy minden gyermek számára lehetővé tegye, hogy hozzáférjen a könyvekhez, és kedvet kapjon az olvasáshoz. A szervezet 2012 óta működik és a szervezők arra biztatják a felnőtteket, hogy ezen a napon annyi gyermeknek ajándékozzanak egy könyvet, amennyinek csak tudnak, legyen akár a rokonuk, barátjuk, vagy ismerősük gyermeke.




Én viszont egy kicsit másként tervezem a mai napot, és nem csak gyerekek, de gyermeklelkű felnőttek is számíthatnak egy csodálatos történetre.

A testvéremet már korán reggel megajándékoztam, de az idei évben idegenek sem maradnak ki. Két könyvet – egy magyar nyelvűt és egy angol nyelvűt – csomagolok be, és kiteszem London egyik metrójának bejáratához. Egy harmadik csomagba pedig mesekönyvek kerülnek, hogy a kicsik se maradjanak ki a jóból. Hiszen könyvet nemcsak kapni, de adni is jó.

 

 

Forrás:

Képek: pixabay

Tetszett a cikk?

 

 

1001Könyv cikkek

Fernanda Melchor: Hurrikánok évada
Szórakoztató irodalom, Kortárs világirodalom
Prostitúció, babona, korrupció, kábítószer, nyomorúság közepette játszódó, brutális história.
Stephen King: A remény rabjai
Novellás kötet / Kisregény, Kortárs novellás kötet
Négy kisregény található a könyvben.
Abraham Verghese: Könnyek kapuja
Szépirodalom, Kortárs külföldi irodalom
A fiatal és csodaszép apácát, az indiai Áldás nővért Afrikába küldik, hogy egy kórházban teljesítsen szolgálatot.
Colleen McCullough: Tövismadarak
Szórakoztató irodalom, Családregény
"A mondabeli tövismadár csak egyetlen egyszer énekel életében, de akkor szebben, mint a föld bármilyen más teremtménye."
3 kedvenc Margaret Atwood könyvem
Szépirodalom, Kortárs külföldi irodalom
Megmutatom, melyik 3 könyv volt rám a legnagyobb hatással Margaret Atwood-tól. Te már olvastad őket?
David Attenborough: Élet a Földön
Természet- és Társadalomtudomány, Ismeretterjesztő
A mára már klasszikussá vált könyv és a belőle készült filmsorozat nemzedékeket varázsolt el.
5 híresség – 5 könyv; 3. rész
Blog, Könyvajánló
Mit olvasnak a filmsztárok? Mai írásomban újabb 5 híresség kedvenc könyvét osztom meg.
J. K. Rowling válaszolt a rajongói kérdésekre
Írók / Szerzők, Kedvencek
Vannak, akik sosem adják fel: mindent tudni akarnak a varázslóvilágról, és arról, hogy vajon Voldemort után is v ...
Joe Hill: A szív alakú doboz
Szórakoztató irodalom, Krimi / Thriller / Horror
Amikor valaki az interneten árverésre bocsátott egy kísértetet, a rockzenész azonnal lecsapott rá.

További 1001könyv cikkek »

 

....