Murakami Haruki: Férfiak nő nélkül – 2015

Murakami Haruki: Férfiak nő nélkül – 2015


„A kötetben szereplő Vezess helyettem című novellából készült a Drive my car (Vezess helyettem) című film, amely 2022-ben elnyerte a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjat. A Férfiak nő nélkül című kötet történetei megidézik Ernest Hemingway-t, de nem a nők utáni hajszolt vágyról szólnak, mint az amerikai klasszikus hasonló című korai elbeszélés-válogatása. Murakami novellahősei olyan férfiak, akiket elhagyott (vagy épp elhagyni készül) egy nő, érthetetlenséget, magányt, ürességet hagyva maga után. A szerző ezeknek a férfiaknak az érzéseit írja körül a maga jellegzetesen visszafogott, talányos stílusában. Aki szereti Murakamit és a novellákat, nem fog csalódni a hét virtuóz történetben, amelyek most is váratlan fordulatokat tartogatnak, miközben semmi sem hiányzik belőlük a már ismert motívumvilágból.”

 

 

A fotó forrása: libri.hu / kiadó: GEOPEN KIADÓ

 

„Férfi szemszögből megírt sorsok és életek rajzolódnak ki Beatles-számok dallamára (Vezess helyettem, Tegnap), máskor az Ezeregyéjszaka meséinek (Seherezádé) vagy Kafka átváltozás-történetének (Samsa szerelmes) elemeiből merítve, hogy végül levonhassuk a következtetést: a nő nélküli férfiak számára a világ mardosó egyveleg, egy az egyben a hold túloldala.”

 

 

Forrás:

libri.hu

Felső kép: icsilviu / pixabay

Tetszett a cikk?

 

 

1001Könyv cikkek

Agatha Christie titokzatos eltűnése
Írók / Szerzők, Kedvencek
Amnézia történt az írónővel, vagy csupán álhír volt az eltűnéséről szóló hír?
Moskát Anita: Horgonyhely
Magyar kortárs irodalom, Szépirodalom
Csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és a hatalomra, akik várandósak.
Dan Millman: A békés harcos útja
További könyvek, Ezotéria
A világsikerű regényből készült mozifilmet 2006-ban mutatták be Amerikában.
Náray Tamás: Zarah sorozat
Magyar kortárs irodalom, Sorozatok
A sorozathoz erősen kapcsolódik egy süteményeskönyv is, ami Zarah Winter kedvenc süteményreceptjeit tartalmazza.
Dragomán György: A fehér király
Magyar kortárs irodalom, Regény
A regény a kortárs magyar irodalom legnagyobb nemzetközi sikere, eddig harminc nyelvre fordították le.
Jandácsik Pál: Néma magzatok
Magyar kortárs irodalom, Kisregény
"A nem túl távoli jövő Államában az irányított reinkarnációnak hála, születés és halál egybefonódik."
Brian Tracy: Célok!
További könyvek, Pénzügyi IQ
"Hogyan tudod megszerezni, amit akarsz - gyorsabban, mint bármikor gondoltad volna?"
Murakami Haruki: Férfiak nő nélkül – 2015
Novellás kötet / Kisregény, Kortárs novellás kötet
Murakami novellahősei olyan férfiak, akiket elhagyott (vagy épp elhagyni készül) egy nő, ürességet hagyva maga után.
Jostein Gaarder: A történetárus
Szórakoztató irodalom, Kortárs világirodalom
Egy történetekkel kereskedő férfi tragikomédiája, aki nem is sejti, hogy a történetárusítás veszélyessé válhat.

További 1001könyv cikkek »

 

....