Szélesi Sándor: Szörnyeteg a hajtóműben

Szélesi Sándor: Szörnyeteg a hajtóműben


„Az isteneknek nem a vér a fontos, hanem maga a cselekedet. A világ körforgásának fenntartása múlik az áldozaton. Akiknek a vér és a hús kell csupán, azok az emberekre akaszkodó démonok és szörnyek. Minótaurosznak nem azért áldoztak szüzeket Kréta szigetén, hogy a nap felkeljen vagy az elvetett búzaterméssé érjen. Neki hús és vér kellett. Nem isten volt, csak egy szörnyeteg. Akárcsak a mi lényünk a hajtóműben. Itt, a Mithrason. A Mithras a világ leghatalmasabb ember alkotta űrhajója. Azzal a küldetéssel indul útnak a csillagközi térben, hogy száznegyvenezer utasával egy új bolygóra menekítse az emberi fajt. Ám a sok évtizedes utazás során a hajó gépházában életre kel egy titokzatos szörnyeteg, melynek éhségét minden hónapban csak gyermekáldozattal lehet csillapítani. Nathan Evans, a Mithras orvos genetikusa vezeti a laboratóriumot, ahol az áldozatra szánt klóngyermekeket előállítják. Évek óta dolgozik a legteljesebb elszigeteltségben. Munkája lassan tönkreteszi minden emberi kapcsolatát. Amikor pedig az egyik klón a megszokottól eltérő módon kezd fejlődni, az egész űrhajó, sőt talán az egész emberiség sorsa veszélybe kerül…”

 

A fotó forrása: libri.hu / kiadó: Libri Könyvkiadó

 

Szélesi Sándor 1969-ben született Budapesten, gyermekkora azonban Veszprémhez köti, de tanult Nyíregyházán és újságírósodott Kaposváron is. Író, forgatókönyvíró, szerkesztő. A science-fiction tematikájú Átjáró irodalmi magazin főszerkesztője volt, a Mysterious Universe űroperett-sorozat egyik szülőatyja és jelenlegi író-szerkesztője. Eddig hétszer kapta meg a legjobb magyar SF-regényért illetve novelláért járó Zsoldos Péter-díjat, 2007-ben pedig az Európai SF Társaság a legjobb európai szerzőnek választotta.

 

 

Forrás:

libri.hu

Felső kép: pixabay

Tetszett a cikk?

 

 

1001Könyv cikkek

5 híresség – 5 könyv; 2. rész
Blog, Könyvajánló
Mit olvasnak a filmsztárok? Mai írásomban újabb 5 híresség kedvenc könyvét osztom meg.
József Attila és a magyar költészet napja
Könyves hírek / Aktuális, Jeles napok
A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik.
5 híresség – 5 könyv; 3. rész
Blog, Könyvajánló
Mit olvasnak a filmsztárok? Mai írásomban újabb 5 híresség kedvenc könyvét osztom meg.
Töltsd fel kedvenc könyveidet te is!
Könyves hírek / Aktuális, Sikerkönyvek
Csatlakozz szerkesztő-cikkíró csapatunkhoz egy saját ingyenes magazinnal! Oszd meg velünk könyves élményeidet, ...
Borzongós ősz Stephen Kinggel
Kihívások, Szezonális kihívás
A szeptember 1-jétől november 30-áig tartó időszakban legalább három Stephen Kinget szeretnék elolvasni.
Margaret Atwood: Macskaszem
Szépirodalom, Kortárs külföldi irodalom
Ezt a könyvet kötelező olvasmánnyá tenném, hogy megértse mindenki, milyen hatalma van egyetlen kimondott szónak is.
Négy Stephen King könyv, ami FANTASY
Szórakoztató irodalom, Kortárs világirodalom
A nagy Stephen King rajongók tudják, hogy az író nemcsak horror műfajban alkot.
Mutatkozz be nálunk íróként!
Írók / Szerzők, Bemutatkozás
Csatlakozz csapatunkhoz és töltsd fel a könyvedet / könyveidet. Szerzők, írók jelentkezését várjuk!
Carsten Henn: A könyvsétáltató
Szépirodalom, Kortárs külföldi irodalom
A könyvsétáltató szívmelengető történet a könyvek varázslatos erejéről és a hétköznapokban megbúvó csodákról.

További 1001könyv cikkek »

 

....